Ne tökéletes légy, hanem különleges!

Dundi Angyal

Dundi Angyal

A víz után ebből az élelmiszerből kell a legtöbbet fogyasztanunk!

2018. május 17. - Dundi Angyal

7 dolog a fehérjéről, amelyről mindenképpen tudnod kell!

banana-600x450.jpg pixabay


1. A görögök már tudták, hogy szükség van rá!

A „protein” szó a görög "proteios" szóból származik, amelynek jelentése "elsődleges" vagy "első helyet foglal". Ezt a kifejezést először 1883-ban használták a szakértők a fehérjék összefoglaló elnevezéseként, hiszen ezek olyan alapvető tápanyagok, amelyeket nem nélkülözhet a testünk.[1]

2. Az emberi test főként vízből és fehérjéből áll!

A proteinek a testünk „elsődleges fontosságú építőkövei”, ezek alkotják az izmok, a kötőszövetek, az inak, a csontok, a haj, bőr és köröm szerkezeti elemeit, de nélkülözhetetlenek az életfolyamatok fenntartásában, az enzimek, az antitestek és a hormonok előállításában. Míg testünk 60%-a víz, addig 15-20%-a protein, így elmondható, hogy a vizet nem számítva testtömegünk legnagyobb részben fehérjékből áll.

3. Fehérje nélkül éhezik a szervezet!

A természetben megtalálható fehérjék 22 aminosavból állnak, ezek mindegyike szükséges az emberi test számára. Némelyiket a szervezet képes előállítani, de léteznek olyanok, amelyeket nem, ez utóbbiakat nevezzük esszenciális aminosavaknak. Az esszenciális aminosavakat külső forrásból, a táplálkozással kell pótolni! Ha egy fehérje rendelkezik az összes esszenciális aminosavval – a szervezetünk számára megfelelő arányban –, akkor azt elsőrendű, komplett fehérjének nevezzük. Ilyen fehérjeforrás a tej, a tojás, a hal és a húsfélék.

4. Ezek a legjobb fehérjeforrások: tej és tojás

Az élelmiszerek közül kétségtelen, hogy a tojásnak és a tehéntejnek a legmagasabb a biológiai értéke, az összetételük és hasznosulásuk a legjobb az emberi szervezet számára. A fehér aranynak is nevezett tej fehérjetartalma igen értékes, mert körülbelül 93%-ban hasznosul, ráadásul komplett fehérje forrás, azaz tartalmazza az összes esszenciális aminosavat a szervezetünk számára megfelelő arányban.

5. Ha sportolsz, akkor kötelező!

Tévhit, hogy csak a testépítőknek van szüksége plusz proteinre! Az izommunka fenntartásához elengedhetetlen a fehérje, a hosszútávú állóképességi sportoknál (például: futás, kerékpár, úszás) a szénhidrát-raktárak kiürülése után a test a zsírok mellett fehérjéből fedezi az energiaszükségletet. Ezért a hosszú edzések során és utána is mindenkinek kötelező a proteinfogyasztás. Ráadásul így elkerülhető az edzés vagy verseny során a teljesítmény csökkenés és a regeneráció – vagyis az izomrostok mikrosérüléseinek helyreállítása – is gyorsabb lesz.

6. A legviccessebb-nevű fehérjéket rajzfilmfigurákról neveztek el

Az újonnan felfedezett fehérjéket gyakran illetik bizarr nevekkel a vicces kedvű tudósok. Így például a retina fehérjét Pikachurinnak hívják a népszerű Pokémon figura után (Pikachu), az agy működésében fontos szerepet betöltő SHH pedig a Sonic videojátékból ismert sünfigura után kapta a nevét (SonicHedgehog), az élőlényekben szinte alig megtalálható kék proteint pedig ki másról nevezték volna el, mint a Hupikék Törpikékről (Ranasmurfin).[2]

7. Keresd a proteingazdag élelmiszereket!

A megemelt fehérjetartalom segíti az éhség legyőzésében! Egy kutatás szerint azok, akik több fehérjét fogyasztottak a napi energiaszükségletükön belül, kevesebbet ettek. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a fehérjék segítenek elégetni a kalóriákat, a magas proteintartalmú étrend 20-30%-kal is emelheti az anyagcserét. Ezek után nem meglepő, hogy az egyik legsikeresebb fogyókúrás módszer a magas fehérjetartalmú diéta.

Ma már léteznek magasabb proteintartalommal bíró élelmiszerek is. Ezeknek a termékeknek Nyugat-Európában és Amerikában is egyre nagyobb piaca van az egészséges táplálkozás térhódítását követően. Magyarországon pedig a Parmalat Fit tejital tölt be úttörő szerepet, amely idén tavasszal érkezett a boltokba.

Én már kipróbáltam! Neked is szívből ajánlom!

[1]Ivanoff, George. Protein (What’s in MyFood?). Mankato, MN: Smart Apple Media, 2001.

[2]Larsen, Laura, ed. Diet and NutritionSourcebook (Health Reference Series).  Detroit, MI: Omnigraphics, 2011.

10 érdekesség Pierce Brosnanről

Boldog szülinapot, James Bond!

Pierce-Brosnan-600x410.jpg stylemagazin.hu


Igen, számomra ő A JAMES BOND. Csupa nagybetűkkel: sármos, szexi, ahogy öregszik, még férfiasabb, igényes, elegáns.... és imádja duci feleségét (erről itt olvashatsz).

De miért is szeretjük őt? Mutatok néhány érdekességet, ami miatt még az is a szívébe zárja őt, aki eddig nem volt oda érte.

1. Pierce Brendan Brosnan nevet kapta, amikor 1953. május 16-án megszületett Thomas Brosnan, asztalos és May Smith gyermekeként Írországban. Később Londonba ment, majd Amerikában is élt.

2. Londonba festészetet tanult (Central Saint Martins College of Art and Design-ban), de a tűznyeléssel is próbálkozott (1969-ben az Oval House-ba ment bemutató próbára, ahol épp tűznyelők mutatták be különféle trükkjeiket. Nagyon elnyerte tetszését és úgy döntött csatlakozik a társasághoz, így megtanulta a tűznyelés technikáját.) Egy cirkusz ügynök fel is figyelt a tehetségére és 3 évig alkalmazta.

3. 1976-ban végzett a Drama Centre-ben, majd a York Theatre Royal-ba szerződött, ahol a Wait Until Dark (Várj, míg sötét lesz) című darabbal debütált a világot jelentő deszkákon.

4. Első James Bond-találkozás: 1964-ben, amikor 12 éves volt, az első film, amelyet látott a Goldfinger volt. Szerelem volt első látásra.

5. Az első Brosnan-féle Bond filmet "Golden Eye" címmel 1995-ben adták ki, és ez volt a világ eddig legsikeresebb filmje akkoriban: 350 millió dollárt hozott a konyhára.

6. 1985-ben már begyűjtötte első Golden Globe-jelölését a Nancy Astor-ban jól megformált Robert Gould Shaw karakteréért. 1982-ben Dél-Kaliforniába költözött és elvállalta az NBC új romantikus detektív sorozatának, a Remington Steel főszerepét.

7. 4-szer volt James Bond (1995. Goldeneye, 1997. A holnap markában, 1999. A világ nem elég, 2002. Halj meg máskor), de 2004-ben ő lépett és átadta a stafétát Daniel Craig-nek.

8. 1977-ben találkozott Cassandra Harris ausztrál színésznővel, akit Richard Harris egyik unokaöccse, David Harris mutatott be neki. 1980-ban összeházasodtak. 1987-ben felesége súlyosan megbetegedett, nem sokkal ezután petefészekrákot diagnosztizáltak nála, melybe 1991-ben belehalt.

9. Jelenlegi feleségével 1994-ben találkozott, és 2001-ben keltek egybe, Írországban. (olvass tovább róla: ITT).

10. Már 2001 óta a UNICEF egyik írországi nagykövete. Korábban festőnek készült, ezért szabadidejében a mai napig fest tájképeket, családi portrékat, melyeket általában jótékonysági árveréseken ajánlja fel és a festményekért kapott pénzzel többnyire a környezetvédelmet valamint a nők és gyermekek egészségéért küzdő szervezeteket támogatja. Első feleségének halála óta szószólója a rák ellenes szövetségeknek.

Ezek a legbénább filmleírások

Nem emiatt lettek ezek a kedvenc filmjeink! Pedig azok!

Imádnivaló, meglepő, lényegre törő, vicces. A Twitteren kezdték el feltölteni azokat a rövid fimleírásokat, amelyek a rendezőket nem nyerték volna meg a filmkészítésre, azonban így utólag, valóban "csak" erről szólnak ezek a remekművek. A Boredpanda gyűjtötte egy csokorba a szösszeneteket:

1. Forrest Gump

Egy kábítószerfüggő lány, aki három évtizeden át élvezi egy mentálisan kihívásokkal küszködő fiú szerelmét.

2. Avatar

A kék pasi virtuálisan éli meg a Hupikék Törpikék kalandjait.

3. Jóbarátok

Haverok, akik tíz éven át csak kávéznak.

4. Csipkerózsika

A csaj arra ébred, hogy egy idegen ügyködik rajta, de nem bánja, mert jó a pasi!

5. Mr. és Mrs. Smith

https://giphy.com/gifs/mr-and-mrs-smith-upCmeOj7SpOIo

Az a film, ahol Angelina Jolie a világ szeme láttára veszti el Bradet.

6. Batman

Egy kisminkelt pasi széttrollkodja a várost, csak azért, hogy egy milliomost bosszantson.

7. Twiglight

Egy csaj azon agonizál, hogy egy kutyával vagy egy halottal csinálja...

8. Szépség és a Szörnyeteg

Fiatal lány mentális betegséggel a szekrényhez beszél, majd hozzámegy elrablójához.

9. Titanic

A gazdag csaj egy deszkán szörfözik, és hagyja megfagyni csóró szerelmét a jeges vízben.

10. Éhezők viadala

A nővér addig helyezkedik, amíg ki nem túrja húgát, és ő szerepel helyette a tévében.

11. Gyűrűk ura

Srácok, akik 9 órán keresztül küzdenek egy picike ékszer miatt.

12. Harry Potter

Egy orr nélküli fickó egészségtelen megszállottsággal van egy tini fiú iránt.

13. Shrek

Mese arról, hogy a pasi instagram-filter nélkül is szépnek látja a csajt.

14. A kis hableány

Brutálisan meg kell változtatnod a külsődet, és kussban kell maradnod ahhoz, hogy megkaphasd álmaid pasiját.

15.Mulan

Egy csaj, aki férfinak álcázza magát, hogy végre komolyan vegyék.

Fordítás: Dundi Angyal

Neked van-e még olyan kedvenced, amely nem került bele a gyűjteménybe? Küldd el!

Francia nők szépségtitkai

12+1 titok, amelyet csak a francia nők ismernek!

Ha elfogadjuk, hogy a magyar nők a legszebbek a világon, akkor azt is el kell hinnünk, hogy a francia nők a legkifinomultabbak. És mindez nem a rengeteg krém, plasztika, botoxnak köszönhető: ugyanis a francia nők a természetességet szeretik.

Azért van néhány praktika, amelyet ők is bevetnek. De mindez annyira lágy, szinte láthatatlan, és mégis kifogástalan külsőt kölcsönöz számukra.

1.Maszkot a hajra!

A nők többsége beéri hajsamponnal és hajbalzsammal egy-egy hajmosás során. De nem a francia  nők! Ők minden egyes hajmosást kiegészítenek hajmaszkkal, pakolással. Mert a nő ékszere a haja! Csillogó, puha, gyönyörű a hajuk, ha rövid, ha hosszú!

2. Sosem spórolnak a stílussal!

Egy jól vágott haj mindig gyönyörű és gyorsan elkészül. Azonban, ha spórolunk a hajvágáson, állandóan igazítani kell a hajon és nehéz beszárítani, "belőni" és viselni. Szóval a hajvágásra sok pénzt rászánnak. A frizurájuk általában úgy néz ki, mintha csak épp megfésülték volna - mindezt a laza stílust a hajvágásnak köszönhetik.

3. Frufrut mindenkinek!

A frufru szinte mindenkinek jól áll. A különböző hosszúságú, textúrájú és formájú frufruval a frizurát tökéletesség teheti, a viselőjének eleganciát és könnyedséget kölcsönözve.

4. Hajolj előre!

Ha dús(nak tűnő) hajat szeretnél, akkor szárítsd előre hajolva. Így kap egy textúrát, amelyet, ha végül hideg levegővel fejezel be, még inkább "megjegyzi" a hajad.

5. Sosem száll a hajuk...

Vagy ha igen, akkor előveszik a hajpermetet, amelyet a legtöbb francia nő magánál hord a táskájában, és lespricceli vele a haját. Ez nemcsak a szálló hajszálakat rendszabályozza meg, hanem fényt is ad a hajnak.

6. Csak heti egy hajmosás

Tudom, ez meghökkentően hangzik! Pedig valóban így van: heti egyszer mosnak hajat samponnal. Bár naponta, tusolás közben vizes lehet a hajuk, de ilyenkor max. egy kis balzsamot, vagy maszkot vetnek be a haj szépségéért. Mielőtt kiakadnál: egy idő után a haj megszokja ezt a ritka hajmosást, és alkalmazkodik. Így lesz selymes és puha a hajuk.

7. Hajszárítás hajszárító nélkül

A francia nők tisztában vannak azzal, hogy akármilyen hővédővel is kezeljük a hajunkat, a hajszárító nincs rá jó hatással. Ezért ők, legtöbbször a természetre hagyják a haj megszáradását. Kivéve, amikor fodrászhoz mennek. Télen törölközőbe csavarva várják, hogy megszáradjon.

8. Szeretnek fésülködni

A fejbőr masszázsa jó hatással van a fejbőr vérkeringésére, erősíti a hajhagymákat, felgyorsítja a haj növekedését. Ezért a fésülés, hajkefélés csakis jó hatással lehet a hajkoronára.

9. Festik a hajukat

A francia nők szeretnek játszani a színekkel és tudatában vannak a divatnak. Tudják, hogy a modern hajfesték nemcsak tökéletes színt varázsol hajukra, de, ápolja is a hajszálakat. Amikor fodrászhoz mennek, nemcsak vágatják a hajukat, de festést is csináltatnak. Így lesz a hajuk szuper szexi!

A francia nők tehát hajkoronájukra nagyon ügyelnek. Azonban van más terület is, amelyre odafigyelnek.

10. Természetes(nek tűnő) szépség

Bár a legtöbb és legexkluzívabb smink- és szépségcikk Franciaországból származik, nem kenik össze-vissza  magukat. Csakis a természetes, patikaminőségű krémekkel érik be - sokan járnak bőrgyógyászhoz, és csak a legjobb minőséggel érik be.

11. Natúr smink.

Arcukat sem teszik tönkre a sok sminkcuccal, hétköznap maximum BB-krémet használnak, a szempillájukat festik kis és az elengedhetetlen vörös rúzst használják.

12. Francia manikűr

Ezt most felejtsd el! A francia nők keze és lába mindig ápolt, de nem szeretik a műkörmöt, inkább a rövidebb és visszafogott körmöket kedvelik. A lényeg az ápoltságon van.

+1. A parfüm

Már Coco Chanel is megmondta:

"Egy olyan nőnek,aki nem visel parfümöt,nincs jövője."

Tisztában vannak az illatokkal és 30 éves korukra kialakul a parfümökkel való jó kapcsolatuk. Egy valóban jó parfüm nem a legújabb és legtrendibb illat, hanem az, amely leginkább illik a nő személyiségéhez: önbizalmat ad, megerősíti a személyiségét.

Neked is van szépségtitkod, amelytől szebbnek érzed magad?

Tisztázzuk végre: mi is a EDP, EDT, EDC közti különbség?

Parfümkisokos: a parfüm és a majdnem parfümök.

„Egy nőről többet árul el a parfümje, mint a kézírása.”

- mondta Christian Dior, francia divattervező. És Coco Chanel is nagyon szigorú véleménnyel bírt a parfümöket illetően:

„Egy olyan nőnek, aki nem visel parfümöt, nincs jövője.”

Tehát egy nő megjelenését egy-egy illattal lehet teljessé varázsolni! De nem mindegy, hogy mikor milyen típusú "illatosítót" használunk... A parfümöknek, illatos vizeknek, különböző fokozatai vannak. A következőkben tisztázzuk, mi a különbség az EDP (eau de parfume), EDT (eau de toilette) és EDC (eau de cologne) között.

EDP - parfüm

Az EDP a parfümök királynője, vagyis a leg-leg-leg. A parfümben található meg az illatok legmagasabb koncentráció szintje, ezért órákon keresztül érezhetjük magunkon. Az illat egész nap megmarad. A parfüm maga a stílus, és a gazdagság szimbóluma. Ha jó parfümöt választunk, kifinomultságot, érzékiséget, státuszunkat sugározza. Az eau de parfum (=parfümvíz) kevés alkoholt és vizet tartalmaz, inkább az illat koncentrálódik benne. Ez a formátum a legdrágább.

EDT - toilette

A parfüm után az EDT, vagyis eau de toilette kevesebb illatanyagot tartalmaz, általában 10 %-ot, könnyedebb formula. Ára alacsonyabb, mint az EDP-é, és többé-kevésbé tartós is - bár egész nap nem tart ki. Az EDT-t esti alkalmakra, partikra használjuk, mert néhány óráig érezhető az illata. Vannak olyan parfümök, amelyből csak EDT változat van, ezért ezt tartogassuk ünnepi eseményekre.

EDC - "Cologne"

A Cologne eredetileg egy német férfi parfümmárka volt, manapság pedig azoknak a parfümöknek a gyűjtőneve, amelyek 2-8% illatanyaggal rendelkeznek. Ez árukon is érezhető, mert olcsóbbak, mint a két fent említett társa. Illatuk 1-2 órán keresztül érezhető, nem tartanak ki egész nap, csak jövünk-megyünk, illatozunk, hazamegyünk. :)

Végül álljon itt egy vicces, de velős idézet arról, melyik illat is kelti fel leginkább a férfiak figyelmét:

„A kérdés, amelyet minden nő feltesz parfümvásárláskor: Melyik illat őrjíti meg a férfiakat? Hosszú évek alapos kutatásai után ma már biztonsággal meg tudjuk mondani a választ: A szalonnáé.”

(Tania Sanchez amerikai újságírónő, blogger, parfümgyűjtő)

Hogyan válaszd ki a hozzád illő parfümöt? Mely illat illik személyiségedhez? Íme egy teszt, amely segítségével megtudhatod mindezt! ITT.

Te hogyan ölelsz? Elárulja valódi érzéseidet

Szerelmesnek lenni jó!

A szerelem az egyik legcsodálatosabb dolog az életben. Amikor szerelmesek vagyunk, harmóniát, békét, izgalmat érzünk - és persze pillangókat a hasunkban. Azonban a szerelem mindenkinek más és mást jelent. Egy egyszerű teszten keresztül megismerheted, hogy te magad hogyan állsz ehhez az érzéshez (ahogy még te sem gondolod magadról).

Íme egy kép, amelyen 4 párt látsz. Válaszd ki, hogy számodra melyik pár a legszimpatikusabb, leginkább a szerelmet eszedbe juttató. Megvan?

Akkor nézzük,mit jelent számodra igazából a szerelem!

1. Barátság

Ha az első ölelést választottad, akkor a szerelmi kapcsolat értéke leginkább a barátsághoz hasonlít. Ez azt jelenti, hogy azzal a személlyel, akivel kapcsolatban vagy, fontos, hogy megoszthasd örömöd, bánatod, támogassátok egymást jóban rosszban, megbeszéljetek mindent. Szükséged van a rokonlelkedre - aki egyben a legjobb barátod is. Az olyan kapcsolat, amelyben valamit rejtegetni kell, nem megfelelő számodra. Számodra a kölcsönös őszinteség a szeretteiddel - a legfontosabb dolog.

2. Szenvedély

Számodra a legfontosabb a szenvedély egy kapcsolatban. Szereted, ha izzik a tűz a kapcsolatodban. A kémia nélkül úgy érzed, nincs is értelme egy kapcsolatnak. Ha nincs szikra, akkor nincs is kapcsolat. És akkor ez egy hazug kapcsolat lenne a  szemedben.

3. Biztonság

Ha a harmadik lehetőséget választottad, azért van, mert a legfontosabb számodra a biztonság. Olyan emberrel szeretnél lenni, aki tudja, mit akar és magabiztos: önmagában és benned is hisz. Azt gondolod. hogy egy ilyen személy soha nem fog megtéveszteni vagy elárulni, és ez nagyon ígéretes alap egy kapcsolathoz, amelyeknek komoly jövője van.

4. Bizalom

Ha a negyedik ölelést választottad, azt jelenti, hogy számodra a kapcsolat legfontosabb építőeleme a bizalom. Ha ilyen emberre találsz, teljesen szabad ember lehetsz, és a legteljesebb mértékben megbízhatsz. Az ilyen kapcsolatban a társak szabadok, személyes térrel rendelkeznek olyan kapcsolódási pontokkal, amelyekben egyesülhetnek és szerethetik egymást.

kép

7+1 trükk pocaktalanításra

Tüntesd el a pocakod - öltözeteddel!

A legvékonyabb nő is időről időre felsóhajt - "Fú, de nagy a hasam!". Néha én is majd' elájulok, mikor meglátom magam hastájékon... Azért legtöbbször elfogadom, hogy ez (is az) egy(ik) szexepilem. :)

Azonban, azért, hogy még jobban egyben legyünk, szebb sziluettet csináljunk, nem árt olyan ruhadarabokat hordani, amelyek a pocakunk vállalhatóbb formáját mutatják meg.

1. Rétegezés

Bár most a nyári szezon indul, és örülünk, ha megszabadulunk a ruháinktól, a réteges öltözködéssel játszhatunk: a különböző (vékony) hosszúságú és minőségű anyagok egymással való kombinálása akár 10 kg eltüntetésére is képes! Ez a rétegesség akár egyetlen felsőn belül is megvalósulhat:

pocaktalan-400x600.jpg Wannabee.hu


2. Kardigán

Tavasszal, nyári reggeleken elkel egy-egy vékony, hosszított, rafinált szabású nyári kardigán. De ne a nagyi kézi kötésű kardijára gondolj! Inkább egy vékony, pamutanyagból (Itt mindent a pamutról) készült trendi holmira!

gucci-222x600.jpg Gucci @ polyvore


3. Se túl bő, se túl szűk

Régebben a molett módi abból állt, hogy jó bő lebernyegekbe öltöztették az amúgy is nagydarab nőket. Manapság már szerencsére sokkal fantáziadúsabb a molett-divat! A felsők szűkebbek, és jólszabottabbak lettek. Érdemes olyan topot választani, amely nem túlságosan szűk (nem érezzük tőle magunkat kötözött sonkának), de ne is legyen túl bő - mert az inkább szélesít, mint slankít. Lehet sztreccses, de ne legyen túlságosan tapadós, mert akkor az úszóguminkra még inkább felhívja a figyelmet!

fashionnouveau-500x600.jpg Fashionnouveau.com


4. Szép dekoltázs, mell alatt vágott felső

A kerekdedebb formákkal bíró hölgyeket gyakran nagyobb cicikkel áldott meg a sors. Ezt érdemes kiemelni, addig is a tekintetek nem a pocakra, hanem a cicikre esnek! Ezt pedig úgy érhetjük el, ha mell alatt elvágott felsőben járunk. Ez kiemeli a melleket és elvonja a figyelmet a pocakról - iletve el is takarja azt.

Kiyonna-362x600.jpg Kiyonna.com


5. Asszimetrikus felsőrész

Az asszimetrikus felsőrész előnyös sziluettet képes létrehozni, ettől a pocakod is szinte parányi lesz.

rosegal.jpg Rosegal


6. Gumis derekú nadrág

Veled is előfordult már, hogy találtál egy majdnem jó nadrágot? A lényeg a majdnenen van... Mert vagy a derekadra jó, vagy a csípődre, vagy a combodra. Éppen ezért, én általában előnyben részesítem, a sztreccses, gumis derekú nacikat, mert ezek a megfelelő helyen nyúlnak, kényelmesek és még valamennyire le is lapítják a pocakomat.

2020ave-470x600.jpg 2020ave


7. Magas derekú szoknya+felső kívül hordva

Ezt mondjuk nem is kéne kiemelnem... Mert én pl. szinte semmit nem viselek behúzva: se nadrággal, se szoknyával. A divatguruk szerint a legjobb viselet, ha egy magas derekú szoknyához olyan felsőt veszünk fel, amelyet kívül hordhatunk. Ne legyen se túl bő, se túl szűk, se túl hosszú, se túl rövid.

Elején-megkötős-nyakán-mell-alatt-és-az-ujján-húzott-fehér-póló-406x600.jpg Foréma @Dundi Angyal


7+1. Magassarkú

Egy jó magassarkú hosszítja a lábat, sőt az egész testet, formálja a testtartást, még pocakunkból is lefarag valamennyit a kívánt mennyiségből.

blond-518x600.jpg pixabay


Neked is van pocaktalanító ötleted? Oszd meg velem!

 

További stílustippekért kattints: IDE.

Tisztázzuk végre: mi is a pamut valójában?

Ebből készül a ruhád I.

A pamut

Éppen egy webshop hálóingjeit böngésztem, amikor is ránézésre nem tudtam eldönteni, hogy az adott darab megfelel-e, vagy inkább mégsem veszem meg. És mivel se tapintani, se megnézni igazán nem lehet az internetes holmikat, a "címke" alapján mégis beadtam a derekam, mert úgy véltem, hogy megfelelő lesz, mert az anyaga "jó". Pedig nagyon nem mindegy, hogy milyen anyagból készült az az öltözék, amelyet viselünk.

 

 

A textíliák nyers- és alapanyagait az alábbiak szerint osztályozhatjuk:

1. Megjelenésük alapján:

  • szálak (pamut,. gyapot, hernyóselyem)
  • rostok (len, kender)

2. Eredetük szerint:

  • természetes (a természetből származóak: len, gyapjú, hernyóselyem....)
  • mesterséges

- természetes alapúak : alapanyaguk a természetben megtalálható (viszkóz)

-mesterséges alapúak vagy szintetikusak

Mindegy egyes csoportnak vannak előnyös és hátrányos tulajdonságaik, és azért, hogy még jobb tulajdonságokkal rendelkezzenek, keverik a szálakat.

 

Természetes szálasanyagok

A természetből származó szálasanyagok a következők lehetnek:

1. A növényi eredetű szálasanyagok

- Magszálak, azaz a növények magján nőtt szálak. Ilyen például a pamut.

- Háncsrostok, amelyek a növények szárában találhatók. Ilyen például a len, a kender vagy a juta.

-Levélrostok, mint nevük is mutatja, a növények levelében találhatók, mint például a szizál.

- Gyümölcsrostok. Ilyen a kókuszdió héjából nyerhető rost is.

2. Az állati eredetű szálasanyagok

- A szőrök, például gyapjú, moher (a moherkecske szőre), kasmír (a kasmírkecske szőre), teveszőr, angóra (az angóranyúl szőre), lószőr.

- A mirigyváladékok; ilyen a hernyóselyem vagy a pókselyem.

3. Ásványi eredetű szálasanyagok.

-Ezeket a szálasanyagokat az azbesztből és a bazaltból nyerik. (Az azbesztet egészségre ártalmas volta miatt ma már egyre kevesebb helyen
használják.)

Természetes anyagok legfontosabbjai:

– Pamut (cotton, baumwolle)
– Len
– Gyapjú (wool)
– Hernyóselyem (silk)

 

A pamut

Mit kell tudni a pamutról?

A pamut nemzetközi jelölése:

big_Cotton-Sign01.gif stilusmentor.hu


Gyakran nincs benne ez a logo a termékben, hanem kiírják, hogy pamut, cotton (angolul), coton (franciául), baumwolle (németül).

 

Mi a pamut valójában?

A pamut a gyapotnövény magjai körül található finom szálak halmaza. A gyapotszálat a textiliparban a leszedést és a szálaknak a magoktól való elválasztását (egrenálás) követő állapotától nevezik pamutnak. A gyapot az egyik legősibb növény, amelyet az ember termeszt.

 

Így lesz a gyapotból pamut

A gyapotszedés több ezer éven át a legutóbbi időkig kézi munka volt. A felnyílott tokokból a magvas gyapotot kitépik és zsákokba gyűjtik. A gépi szedés csak az előző évszázadban alakult ki és terjedt el. Ezután a magvas gyapotot meg kell tisztítani a szennyeződésektől, majd a szálakat le kell választani a magokról (ez az egrenálás művelete), óvatosan, hogy a hogy a szálak a lehető legkevésbé sérüljenek, majd a magtalanított szálakat – amelyeket ettől a lépéstől már pamutszálaknak neveznek – szállításra alkalmas módon bálákba kell csomagolni. Az egrenálás után a magon maradt pihék (egészen rövid szálacskák) leválasztását külön végzik. 100 kg magvas gyapotból átlagosan mintegy 32 kg pamutszál, 1 kg pihe és 66 kg mag nyerhető; a többi rész hasznosíthatatlan. A pamutszálak feldolgozását végzi a textilipar - ebből készül a fonal. A pihéből vatta és cellulóz készül, a magból étolajat és ipari olajat sajtolnak; a sajtolás után fennmaradó olajpogácsát takarmányozásra és trágyázásra használják.

 

Pamut (gyapot) történelem

A gyapot egyike a legősibb növényeknek, amelyet az emberiség termel. A Mexikói barlangokban talált leletek alapján már 7000 éve is használták, de Indiában is már többezeréves múltra tekint vissza története. Peruból is származnak nyomok, amelyek azt mutatják, hogy ismerték és használták a pamutot. A spanyolokhoz Mexikóból, Mezopotámiába, Egyiptomba, Görögországba Indiából jutott el i.e. 2000-es években. Ismert volt a gyapotnövény Kínában, Japánban is. Az ókori Rómában is kedvelt anyag volt, míg Északra a 13. században jutott el.

Amerikában Dél-Karolina, Georgia, Virginia területén folyt gyapottermesztés, melynek szomorú apropója, hogy a rabszolga-kereskedelem emiatt érte virágkorát.

Az ipari forradalom nagyon sokban megkönnyítette a gyapot feldolgozását, a pamutgyártást is: Arkwright 1767-ben találta fel a fonógépet, Whitney 1793-ban az egrenálógépet, majd 1815-ben Cartwright megalkotta a mechanikus szövőgépet. Az angol pamutipart már nem a brit gyarmatokról, hanem Amerikából szerezték be a 19. századtól kezdve.

Míg az észak-amerikai déli államok elsősorban gyapottermesztésre rendezkedtek be, a pamutfeldolgozó ipar inkább az északi államokban alakult ki. A déli államok a termelt gyapotot főleg Európába importálták, így az északi amerikai államok számára nem volt elég a nyersanyag. Ez volt egyik oka az északi államok győzelmével végződött amerikai polgárháború (1861–1865) kitörésének. (Kedvenc könyvem/filmem is erről az időszakról, illetve ennek felszámolásáról szól, a történet 1861-ben indul: Elfújta a szél).

 

Miért szeretjük a pamutot?

A pamut csak picit nyúlik, nagyon gyűrődik, ezért vasalást igényel, cserébe jó a nedvszívó képessége. Könnyen színezhető, festhető. Elektrosztatikusan kevéssé töltődik fel. Kellemes viselet, jól szellőzik. Jól mosható (főzhető is), bőrbarát.

 

A pamut kezelése

Géppel mosható, lúgos mosóporral, de akár szappanoldattal is. Fertőtleníthető és fehéríthető. Ezen kívül a centrifugálás és a vasalás is megengedett. Szárítható. Nehezen szárad.

 

Amihez legtöbbször pamutot használnak:

fehérneműk, babaruházat, felsőruházat, lakástextil, varrócérna.

 

Érdekességek

- Az, hogy a ruházatunk nem 100% pamutból készül, nem akkora probléma. A textiliparban dolgozók igyekeznek a legoptimálisabb anyagokat előállítani, amitől kezelhetőbb, kényelmesebb, jobb tulajdonságokkal fog rendelkezni az anyag, más alapanyaggal keverik a szálakat.

- "pamutpróba". Az anyagismeret órák egyik legizgisebb része az, amikor "égetési tesztet" végeznek az anyagon. Pamuttal van dolgunk, ha gyorsan, nagy lánggal ég, majd izzik. Ami marad: szürke hamu, amelynek olyan a szaga mintha papírt égettünk volna (mivel cellulóz az összetevője).

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=kb4tCcnA6jo[/embed]

- ez is pamut (ha a boltban az alábbi elnevezésekkel találkozol, az is pamut - inkognitóban): pamut batiszt, puplin, kordbársony, damaszt, denim, farmeranyag, frottír, gabardin, karton, muszlin, oxford, bársony, flanel, bolyhos flanel, düftin, lepedővászon, pamut-krepp stb.

-a 100%-os pamutszövetek beavatáskor mindkét irányban, akár 7-10%-ot is zsugorodhatnak. Ha varrni szeretnénk belőle, ezt a természetes adottságot vegye mindig figyelembe!

forrás: wikipedia, stílusmentor, Friedrichné Irmai Tünde, Bodor Éva

10 must have holmi, amelyért a tavaszi gardróbom kiált!

10 trendi tavaszi ruhadarab

Végre, végre itt a tavasz!

Nőként, molettként már nagyon vártam a tavaszt. És már a pénztárcám is alig várja, hogy kinyissam és felfrissítsem a gardróbom.

1.Fehérnemű

Molettként először is a fehérneműre kell odafigyelni. Egy jó fehérnemű ápol, eltakar, formásít, feszesít, megtart. Tavasszal jöhetnek a szexi, világos, virágos, pasztell színek.

 

2. Trench

A trenchcoat nem hiányozhat egyetlen modern nő alapruhatárából. A klasszikus vonalvezetés, nem túl extrém színek, akár évekig kiszolgálnak. A Bézs, fekete/sötétkék, piros darabok jól variálhatóak, ugyanakkor extrém kiegészítőkkel egyedivé teszik viselőjüket.

 

3. Fehér ing

Egy vakító fehér ing akár business-stílushoz, akár egy kávézáshoz, vagy épp egy randihoz is szuper lehet. Idén nagy divat a csipke, a szalagok, de az egyszerű karcsúsított ing is jól mutat viselőjén.

 

4. Blézer

A reggeli hűvösebb időben elkel egy trench, de egy blézer is jól jöhet. Idén szinte bármi jól jöhet: lehet egyszerű a fazonja, de legyen mindig benne valami kis rafinéria: egy kis csipke, bővülő fazon, fényes anyag... Akár farmerhoz, akár szoknyához - jól érvényesül.

 

5. Denim

Az idei farmertrend szerint a sötétebb színű farmert viseljük, ha divatosak szeretnénk lenni. Ez a teltebb hölgyek számára épp jókor jön ;-) , a sötétebb szín slankít. A fazont illetően a rövid, slim fazonok a legkedveltebbek. amelyet egy hosszabb tunikával molettként is jól ki tudunk használni.

 

6. Felsők, topok

A 2018-as trendjében az a legjobb, hogy szinte bármi divatos lehet: akár lenge, akár szűk fazon, de lehet fűzős, vállán kivágott, pöttyös, kockás, csíkos, virágos.... Molett hölgyek számára a se nem túl szűk, se nem túl bő fazon, amely megfelelő lehet.

 

7. Cipő

A cipőtrendek szerint idén nagyon bohókás, színes és műanyag lesz a divat. Lehet hímzett, printes, magyar sarkú, de lapos is.

 

8. Táska

Mivel idén az ultraviolát választották a tavasz-nyár színének, ezért ha trendik szeretnénk lenni, érdemes akár a halvány levendulától a sötét orgonaliláig tartó színállományból választanunk.

 

9. Szoknya

A szoknya is nagyon sok stílusban, anyagban elérhető idén: lehet metálfényű, fodrod, rojtokkal díszített, bőrből készült. A klasszikus ceruzaszoknya és A-vonalú továbbra is divatban marad.

 

10. Ruha

Személy szerint az egyberuhákat nagyon kedvelem. Akár télen, akár nyáron, de ősszel és tavasszal is a legjobb választás. Optikailag leginkább ruhával tudunk olyan hatást elérni, amelyet szeretnénk: egy jól szabott ruha viseletével akár kilókat is le tudunk faragni testünkből. Tavasszal a virágos, pasztellszínű, csipkés és metálfényű holmik a legtrendibben.

 

Ruhák, képek: forema.hu, wannabee.hu, adora.hu, nlcafe.hu, bien.hu, masca.hu

Így válaszd ki a tökéletes napszemüveget!

A nyár legkedveltebb kelléke.

Végre, végre.... úgy néz ki megérkezett a tavasz! Bízzunk benne, hogy ez már így is marad, ezért előkerülnek a napszemüvegek (bár én télen is nagyon szeretem viselni).

Hogyan válasszunk napszemüveget? Mely fontos  kritériumoknak megfelelnie egy tökéletes napszemüvegnek? Az alábbiakban ennek járunk utána.

Így válaszd ki a tökéletes napszemüveget!

1. Külcsín

Nőként ne is tagadd, hogy neked is az számít első körben, hogy jól álljon a napszemüveged. De hogyan válasszuk ki a legmegfelelőbbet?

- arcformához illő szemüveget válassz:

  • ovális archoz bármilyen fazonú napszemüveg jól áll;
  • háromszögletű arc: inkább a szögletes fazonok állnak jól;
  • szív alakú arc: inkább kisebb szemüveg, mint a nagyobb;
  • kerek arc: szögletes keret;
  • hosszúkás arc: nagy keret;

- szín:

- a keret:

ha természetes hatásra törekszel, akkor válassz a hajad és/vagy a szemed színéhez hasonló szemüvegkeretet;

ha feltűnőbb szeretnél lenni, a ruha, vagy a többi kiegészítő színével harmonizáló színes keretek közül válassz.

- lencse:

A lencse színe legyen szürkés vagy barnás árnyalatút.  A rózsaszínes, kékes vagy zöldes tónusú üvegek módosítják a színérzékelést, ezért ezek nem ajánlottak autóvezetéshez, vagy biciklizéshez.

-anyaga

A keret készülhet fémből, műanyagból, a lényeg, hogy megfelelően illeszkedjen az archoz, a mérete jó legyen (ne álljon el és ne is szorítson). Az "üveg" készülhet üvegből és műanyagból. A műanyag lencsék könnyen karcolódnak, és a karcos területen nem védenek a nap káros sugárzásától.

Az arcodhoz illő fazon kiválasztásához ITT találsz egy részletes tájékoztatást.

 

2. Belbecs

Ami a napszemüveg külleménél is fontosabb, az, hogy megfelelő védelemmel rendelkezzen. Minden egyes forgalomba kerülő napszemüvegnek rendelkeznie kell jelöléssel, amely azt tanúsítja, hogy UV-szűréssel rendelkezik. Az UV-sugárzásnak három fajtáját különböztetjük meg. Attól függően, hogy milyen hullámhosszúságúak a sugarak, így beszélhetünk az UVA- (315-400 nm), az UVB- (280-315 nm) és az UVC- (100-280 nm) sugárzástól. Ez utóbbiak még a légkör felső rétegében elnyelődnek, a következő, az UVB-sugárzás azonban hosszú távon igen káros.

A jó napszemüveg teljesen kiszűri az UV sugarakat. Az egyszerűbb napszemüvegek a 380 nm alatti sugarakat szűrik ki, a jobb minőségű napszemüvegek (ezeket „UV 400” jelzéssel látják el) 400 nm alatt minden sugárzást kiszűrnek. (angol jelöléssel 100% UV protection).

Funkcionális napszemüvegek:

  • dioptriás szemüveg napszemüveg funkcióval - a távollátáshoz amúgy is szükséges szemüveg lencséjét a napszemüvegre jellemző UV-elnyelő, fényvisszaverő, csillogásgátló, stb. rétegekkel látják el
  • motoros napszemüveg - specialitása lehet a páramentes kivitel, a semleges színű lencse az éjszakai vezetéshez, a polarizált fényt áteresztő bevonat, az áramvonalas forma, a fejhez rögzítő pánt
  • futó- vagy kerékpáros napszemüveg - specialitása lehet a fejhez rögzítő pánt, és az áramvonalas forma, a feltűnő színű keret
  • síszemüveg - specialitása lehet a fejhez rögzítő pánt, az erős fényvisszaverő bevonat (emiatt kívülről tükörszerűnek látszik)
  • túrázó napszemüveg - specialitása lehet a fejhez rögzítő pánt, a karcmentes vagy ütésálló bevonat, az oldalról való védelem
  • repülős napszemüveg - specialitása lehet az erős fényre való gyors sötétedés

A nem megfelelő napszemüveg betegséget is okozhat!

A káros sugarak a szemünkre is roncsoló hatással lehetnek, többek között fokozzák a szürke hályog kialakulásának esélyét, illetve hatással lehet a makuladegenerációra és a kötőhártya bizonyos elváltozásaira is.

A fény okozta hunyorgás ráadásul fokozza a szem körül kialakuló apró szarkalábak kialakulását és a ráncok elmélyülését is. A szem körüli bőr igen vékony és sérülékeny, és a különböző bőrdaganatok is gyakran pont ezeken a részeken jelennek meg.

 

3. Mióta "létezik" a napszemüveg?

Az első, színezett lencséjű napszemüveg a 20. század elején készült. A második világháború idején, az Amerikai Légierő pilótái számára készült az első néhány hordható napszemüveg, hogy védjék szemüket a nagy magasságban az erős UV-sugárzás ellen. A napszemüveg így vált „repülősdivattá”, amit McArthur tábornok, a Csendes-óceáni erők főparancsnoka népszerűsített szerte a világon azzal, hogy állandóan napszemüvegben nyilatkozott a sajtónak.

Az 50-es években pedig James Dean népszerűsítette a napszemüveget az amerikai fiatalság körében, ő viselte először filmben ezt a "kelléket". 

jamesdean14_auction-664x442-c-center-600x399.jpg thegentlemansjournal.com


 

Hasonló a témában: ITT elérhető.

forrás: hazipatika.hu, wikipedia.hu, femina.hu

süti beállítások módosítása
Mobil