Üzenem a pasiknak, akik átvertek: „Köszi, hogy miattatok egyre jobban nézek ki!”
A hónap elején egy kifakadással kezdtem (ITT), de úgy néz ki, a befejezés sem lesz kevésbé szókimondó!
Néhány héttel ezelőtt felregisztráltam arra, a társkeresőre, „Ahol komoly kapcsolatok születnek.” Az első héten kövérségem ellenére elég sok levelet kaptam, de nem is mindenkinek válaszoltam. Például, aki külföldön él, azzal eleve elvetélt ötlet ismerkedni – szerintem. Igen, lehet a fejemhez vágni, hogy „Na, a pasik ezért ilyenek, mert a nők mégcsak nem is válaszolnak a leveleikre.” Én azért igyekeztem, jó bloggerként legalább egy levelet írni, akár igen a válaszom az ismerkedési felkérésre, akár nem. De mivel társat keresek, nem levelezőpartnert, ezért úgy gondoltam, hogy inkább találkozzunk, mintsem írogassunk. De hogy ezek a pasik nem akartak találkozni? Ez az első jel. Menekülj, amíg lehet.
Aztán a következő (bocsi, hogy 30 x évesen még vágyom családra, szerelemre. Lehet, hogy naivnak tűnök ezzel a kívánsággal, de egy kos sosem adja fel!), hogy hát, ők nem akarnak semmi komolyat, csak ismerkednek. Oké, van némi igazság abban, hogy egy randi még nem jelent holtomiglan-holtodiglant, nade…. legalább ne vessék el az ötletet, hogy akár valami komolyabb is kialakulhat a dologból.
Bár most itt álljunk is meg egy pillanatra! A negyven körüli pasik elváltak, van gyerekük, és bocs fiúk, de általában eléggé lepukkantak. És még Ti beszéltek nekünk, nőknek arról, hogy nagy a fenekünk, vagy éppen miért nem járunk el 10-12 óra munka+házimunka+gyerekek mellett) edzeni? Egy férfi mit tesz le az asztalra? Pénzen kívül? Ok, a mai világ erről szól. A munka, munka, munka. De ahhoz, hogy két ember együtt legyen, nem munka kell. Legalábbis nem úgy, ahogy azt a férfiak elképzelik. Igenis kell a munka. (Most köveztek meg másodszor, de akkor is leírom). Igenis, nagyon rossz kiindulópont egy kapcsolatnál, ha a férfi munkanélküli! Igen, egy nőnél is az! És bármi történhet. De a férfi a kenyérkereső. De ha még ezt a szerepet is lepattintja magáról…? Akkor minek?
És a lepukkanktság nemcsak a külső elhanyagoltságát jelenti nálam: lepukkant az a férfi is, akivel nem lehet két mondatot beszélni, mert nem érdekli más, csak a sör, a haverok, meg a szex. Az ember társas lény, és a kommunikáció nagyon fontos. Éppen ezért kell beszélgetni, hogy megismerd a másikat. Hogy megkedvelt. Hogy fontosnak érezd. Hogy aztán szeretni tudd. Mert a szeretet az nem arról szól, hogy „Fú, de jó melle van ennek a nőnek, meg kéne dugni.” A szeretet egy kőkemény munka! Mert a kapcsolatokon dolgozni kell. Mert magunkon dolgozni kell. Mindig lehet fejlődni. Mindig lehet jobbá válni. Mert az élet nem a méregdrága autókról és a szupermodell csajokról szól. Azt nem viheted magaddal a sírba! De az élményeket igen! Az érzéseket igen! Az élet a szemünk előtt zajlik – rosszabb esetben. Jobb esetben pedig mi is belevetjük magunkat, és élvezzük. Ízleljük, kóstoljuk, elmerengünk rajta, és igyekszünk szinte minden mozzanatát, minden mellénk szegődő embert minél szebbnek és jobbnak látni. (Harmadik kő.)
Én azt érzem, hogy a mai férfiakon álomkór van. Inkább alszanak, vagy félálomban vannak, ahelyett, hogy kinyitnák a szemüket azokra a nőkre, akik jók és nemcsak azokra, akik szépek. Ez egyfajta depresszió (tudom, mert voltam depis, jónéhány évvel ezelőtt. Rohadt nagy meló kikeveredni belőle, bár nekem sikerült. Mert amikor depis vagy nem érdekel a külvilág. Nem érdekel más. Csak az, hogy túléld azt a napot. És ezek a mai férfiak is csak a túlélésre játszanak. Bevesznek egy drága kapszulát=megdugnak egy jó csajt, aztán másnap már megint újabb kapszula kell.)
3 pasi, 3 randi
1. Találkoztam egy olyan pasival, aki bevallotta, hogy van barátnője (mondjuk ez egy másik épületes oldalon volt, mely négybetűs és angolul szerelmet jelent). Elég sokat írkáltunk, meg beszélgettünk, eléggé szimpatikusnak tűnt. Mondjuk az a fránya barátnő nem hiányzott. De, én kis naiv azt gondoltam, hogy bárkivel el lehet beszélgetni egy félórát, vagy sétálni a Tisza-parton. Így is lett, de a félórából öt óra lett (kérdem én: Egy férfi miért beszélget egy nővel, amikor tudja, hogy nem fogja aznap megdönteni. Pedig csak ezért van fenn a randioldalon.) Még miközben hazafelé ment, akkor is beszéltünk telefonon is. Sőt másnap is. Harmadnap a barátnőjével volt, akkor le se volt szarva a fejem. Bár ezt gondolhattam. Aztán másnap, hétfőn, ismét jelentkezett. Órákig beszéltünk a cseten… Én kis naiva azt gondoltam: „Talán nem véletlenül szán rám ennyi időt!"
Bár egyről a kettőre nem jutottunk, én elfogadtam, hogy barátkozunk és azt viszont megfogadtam, hogy tovább nem akarok menni. De amikor már több napja szédítik a fejed, akkor egy gyenge pillanatodban lehet, hogy te is engedsz az elveidből. Hát én nem engedtem. A 6. napon, amikor éppen a második randink lett volna egy délután, rettentő lehetetlen időben, természetesen lemondta a találkozót. Mire megkérdeztem, hogy miért? Hát mert ez nem működne köztünk. Magyarán, úgysem adnám be a derekam. Ja, és úgy döntött, hogy megpróbál hűséges lenni? Mivan? Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Előző nap még ömlengés, meg blabla, ma meg ez.
Kb. 10 percig szarul is esett a dolog (mert igenis, szerintem minden nő fejében már az első néhány beszélgetés után elindul a film a fejében, hogy esküvő, meg család, meg gyerek...). De aztán belegondoltam: én egy ilyen hazudós emberrel szeretnék lenni? Hát hülye vagyok én? Nem vagyok én a saját magam ellensége! És hányszor belefutottam már ilyenbe. (4. kő)
2. Tél volt, nagyon hideg volt, de még egy rohadt kávéra se ültünk be sehová első randin a fószerral. Ezt már eleve annyira megalázónak tartom: ha a férfinek nem jön be a nő, akkor mondja meg, hogy bocsi, nem - aztán ne húzzuk tovább egymás idegeit. Hát ő sem volt a gerincesek csúcsragadozója. A második randit indulás előtt 5 perccel mondta le (pedig reménykedtem abban, hogy jobb lesz, mint az első. Az elsőn ugyanis azt ecsetelte két órán keresztül, hogy milyen szemét az exe, mert nem engedi, hogy velük éljen, hogy minden nap láthassa kislányát. Ehhez képest ő vitte nekik át egy szomszédos városba az ebédet.... No comment.). Aztán meg nem jelentkezett… Síri csönd volt, ami a "Majd hívlak"-ot követte. Kb. egy hónapig. Akkor felhív, hogy "Szia, hogy vagy?" (Addigra már kitöröltem a számát, hirtelen azt se tudtam, ki az.) 10 másodperc alatt megmondtam neki, hogy köszi, hogy hívtál, meg jó volt a randi. Hello. De aztán picit kíváncsi lettem és visszahívtam. A nulláról induló, mínusz egyen tartó kapcsolatba még 2 randi erejéig életet leheltünk. De beülni nem ültünk be akkor sem sehová. Aztán egyszer én, mintha ez volna a világ legnormálisabb dolga, megkérdeztem, hogy
-Hol is voltál te egy hónapig?
-Ismerkedtem.
(Tessék???) Egy széles mosollyal ránéztem, (ami mögé a csalódottságom rejtettem és az elhatározás akkor meg is született bennem. Ennek annyi.) Másnap, mikor hívott már nem vettem föl, és tök tárgyilagosan elküldtem melegebb éghajlatra egy smsben.
3. A harmadik delikvens is egy társkereső hozadéka. Bár ne lett volna! Én még ilyen ideges és pörgős pasival sosem találkoztam. Bár egy picit önmagam láttam benne, mert nekem is vannak ilyen zizisebb napjaim. Az első randin Szegedtől kb 60 kmre lévő városba mentünk át hamburgerezni. Szőke nő, vagyis én, persze inkább kalandot látott ebben, mintsem átverést. (Csak később jöttem rá, hogy az elvált neje vmivel még mindig sakkban tartja - az is lehet, hogy el se vált????). Na mindegy jónéhányszor találkoztunk, állítólag külföldön dolgozott, ezért a leglehetetlenebb időben írt pl. a Viberen. Volt, hogy hajnali fél négykor ébredtem arra, hogy jelez a telefon. Egyébként meg 5-kor kelek és tök jól jött volna még egy óra alvás. Na mindegy. Aztán az x-edik randin beadtam neki a derekam. Persze teljesen véletlen a következő randira megsértődött és szakított velem… De érdekes!!! De itt még nem ért véget a történet. Olyan 4-5 hónap múlva írt a blogon keresztül. Hogy "Fú, ő mostmár tök jól van és az exe se macerálja, meg hogy megváltozott és találkozzunk, majd ha jön haza." Bár igyekeztem elhajtani, végül abban maradtunk, hogy két hét múlva keres. Ez volt kb. 2 hónapja…. Köszi. Most én dobom a követ....
Most ezt visszaolvasva, egy lúzernek nézek ki. Vagy nem lehet, hogy inkább a pasikkal van a baj? Hogy azt hiszik magukról, hogy bármit megtehetnek? Hogy szórakozhatnak a nőkkel? Mert a nők úgysem fogják se feljelenteni, se beperelni őket….. Csak telisírják a párnájukat, megrázzák magukat és másnap jobban néznek ki, mint valaha.
Nem emlékszem melyik híresség, de azt hiszem Coco Chanel mondott valami hasonlót:
"Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned."
Hát üzenem minden kedves férfinek, aki eddigi életem során szemét módon kihasznált, vagy becsapott, hogy:
„Köszi, hogy miattad egyre jobban nézek ki!”