Kidobandó kacatok vagy a múlt őrzői? - Ajándékok az exektől

Nagyon kedvelem a feng shui-t, évszakváltás környékén igyekszem szigorúan kiválogatni a ruháimat, a papírfecniket az asztalomon, az egyéb mozijegyeket, pici ajándékokat és egyebeket. Szelektálok.

A ruhákat először igyekszem elajándékozni, elcserélni. Ha nem találnak gazdára az ismerősi körömben, akkor pedig vagy a Máltaisokhoz, és onnan rászorulókhoz kerül, vagy a kukában landol.

De mi van a pici kütyükkel, mozijegyekkel, karszalagokkal? Például régebben, amikor még MLM-eztem és voltam egy-egy rendezvényen, akkor a karszalagot addig hordtam, míg az teljesen koszos, szakadt - szóval totál vállalhatatlan lett. Mert ahányszor csak ránéztem, mindig erőt adott.

És mi van az exeinktől kapott holmikkal? Azokat kidobjuk?

Egy-egy kis plüss, egy parfüm, vagy épp mozijegy, vagy bármi, a szekrényemben lapul egy dobozkában - egy ideig.

A drágább daraboktól nem szívesen válok meg: a kedvenc parfümöm, egy meseszép cipő, vagy egy telefon - annyira mégsem utálhatok meg senkit miután kidob, hogy utána hajítsam? :) Ugye? ;-)

“- Hallottam, hogy felbontottad Tommal az eljegyzésedet. Mi tötént?
– Megváltoztak irányában az érzéseim.
– Visszaadod neki a jegygyűrűt?
– Azt nem. A gyűrűvel kapcsolatos érzéseim változtatlanok.” Anthony De Mello

A kisebb dolgoktól könnyebben megválok: egy plüss, egy gyűrű, egy karóra...

Ezeknek a pici/nagy bigyóknak hatalmas az erejük: azonnal nosztalgikus hangulatba kerülök általuk - mégha akár rossz szájízzel váltunk is el, ezek a tárgyak a legszebb emlékeket hozzák elő.

A tárgyak dédelgetése helyett nálam az ellenkező eset is előfordult már. Az életem első szerelmével szakítottunk. De mivel sokmindenben ő volt az első (vele költöztem össze életemben először - a vakrandinkra rá éppen három hétre), nehezen tudtam továbblépni az ügyön. (Amit ma már egyáltalán nem bánok! Sőt!)

Naszóval: egy gyönyörű nyári nap volt, éppen Szent Iván estéje, amikor is mindenféle mágia, meg varázslás van. Én akkor tényleg annyira szomorú és kétségbeesett voltam, hogy fogtam, otthon az udvaron csináltam egy tüzet. És a lángok közé hajítottam 2 plüsst, egy felsőt, két könyvet, egy gyűrűt, egy karkötőt és még egy csomó levelet, meg fényképet... És azt hiszem, nagyon jól tettem! Mert - bár nem mondom, hogy utána nem fájt, de - valahogy megkönnyebbültem. El tudtam engedni. Azóta sokszor eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha.... És olyankor mindig megveregetem a vállam. :)

A tárgyaknak hatalmas erejük van. Ezzel az erővel legtöbbször mi ruházzuk fel őket. Mert emlékeztetnek. És ez néha fáj. És potyognak a könnyeid. Néha pedig mosolyra fakasztanak. Összekötnek a múlttal, összekötnek az egykori szerelmünkkel. Van, hogy ez tök jó. Mert szeretettel és melegséggel tölt el. De az is  lehet, hogy belekavar a jelenbe is. Mert ezek a tárgyak láthatatlan szálat fonnak közénk és közé, és így az elengedés sosem fog teljesen megvalósulni. Pedig az elengedés jó. Az elengedés felemel és könnyűvé tesz.

És nem foglalja el a helyet attól a sok jótól, ami még várhat rád jövőben!

És te őrizgeted az emlékeket? Vagy csak a szívedben?