Hogyan veszítsünk el egy Férfit 5 nap alatt?

Csak állok az előszobában csurom vizesen, és patakokba folynak a könnyeim…

A macska már tíz perce a lábujjamat rágja, de én semmit nem érzek. Csak ürességet. Még tíz perc és már bemászott a táskámba és elkezdte rágni a sajtot, amit vacsira vettem. Még 5 perc és odahányt a sajttól a szőnyegre. Ekkor letörlöm a könnyeket. És leülök a laptophoz. Ezt ki kell írnom magamból….

Popper Péter azt mondta, hogy az ember (nő) életében létezik 3-4 olyan férfi, akikből az Igazi lehet.

0. nap: Nemrég lettem 39 éves… Eléggé megviselt a dolog, gyerek és pasi nélkül lenni… De aztán úgy nézett ki, hogy talán elmúlik a hét szűk (pasitlan) esztendő. A szülinapomat ünnepeltük egy szórakozóhelyen és az egyik barátnőm, aki már régóta hallgatja a pasitlanságom sirámait megelégelte, és lehívott egy távoli férfi ismerősét, hogy „legyen már valami”.

Először egy picit akadozott a beszélgetés kettőnk között, eléggé zavarban voltam, de mivel a Férfi idősebb volt és nagyon tud bánni a nőkkel, úgy éreztem magam, mint egy királynő. Hazakisért (hazáig), de nem volt igazán semmi… csak dumcsiztunk.

1. nap: Vasárnap volt, sétáltunk a városban. A vasárnapom nagyon nem szeretem új kapcsolatok kiépítésére használni. Mert az az én feltöltő napom, amikor szeretek egyedül lenni, átgondolni a hetem és megtervezni a következőt. Ezt el is mondtam a Férfinek is – és annak ellenére, hogy aznap kivételt tettem, ezt még néhány nap múlva is emlegette. Pedig nem bántam meg a randit. Bár a pasielhárító akció elindult. Folyamatosan beszólogattam, annak ellenére, hogy nagyon is odavoltam a Férfiért (totál zavarban voltam, mert túl sok „elvárásomnak” felelt meg. És nem kockáztathattam meg, hogy beleszeressek. ;) Szeretett volna megismerni, de én nem bírtam (nem akartam?) megnyílni előtte.

2. nap: Már vasárnap este megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk moziba. Nagyon örültem, mert a Férfi mondta, hogy ez egy nagyon jó film (eléggé érzelmes és elgondolkodtató: ITT). Felkészültem 2 zacskó zsepivel… A Férfi könnyezett… Velem viszont madarat lehetett fogatni a film alatt és után. Imádtam, de nem úgy érintett meg. Teljesen máshogyan értelmeztem. És boldoggá tett. Hazafelé is sokat beszélgettünk, de a szurkálódást nem hagytam abba. Tudom, akkor és ott sírnom kellett volna. Mert minden nő sír, ha megható történetet lát, ha magára ismer egy filmben. De nekem akkor sem ment. Pedig lányok! Ha a pasi sír, akkor neked is sírnod kell!

3. nap: ezen a napon nem volt tali. De irkáltunk a Messengeren. És egyre közelebb éreztem magamhoz a Férfit. És azt hiszem, ő is ugyanezt érezte. Én már elképzeltem, hogy vele alszok (igen, csak alvás), meg még akár azt is, hogy összeköltözzünk – bár erre mostanában egyáltalán senkinél nem gondoltam.

4. nap: Erre a napra nekem már be volt tervezve egy találkám, de azt igyekeztem rövidre zárni, hogy még aznap esetleg ismét talizzak a Férfivel. És tényleg így is volt. Nem volt egyszerű a randi. Illetve számomra még kellemetlen is volt. Mert színt kellett vallanom, hogy miért vagyok ennyire elutasító… De tényleg? Miért is? Nem tudom. Nem akarok az lenni. Nem akarok undok lenni. Biztos az sem segít benne, hogy gyermekkoromban, bár csak egyetlen alkalommal – de molesztáltak. Azóta (11 éves korom óta), ha bárki közeledni próbál hozzám, azt a lehető legdurvábban elutasítom. Mindez a dolog nem hatja át a mindennapjaimat, de úgy tűnik, amikor valakit közelebb érzek magamhoz, azonnal menekülőre fogom.

5. nap: VÉGE. Még direkt rá is kérdeztem, hogy szakítani akar-e velem, mielőtt "randizni" hívott.... Erre (jó Halak módjára), kitérő választ adott. A találkozáskor elmondta, hogy azt gondolja, hogy mivel én nem vagyok egy cicamica-kedveskedő nő, nem gondolja, hogy egymáshoz illünk. Úgy volt, hogy ő elmondja, hogy látja az egészet, aztán én. Én viszont megnyikkanni nem tudtam… Azt hittem, hogy végre, talán, ő lesz az a Férfi, akinek teljesen megnyílhatok és felszabadulhatok ettől a nyomasztó érzéstől, ami szinte minden kapcsolatomat szétrombol. Mert már kezdtem megbízni benne. Mert kezdtem megkedvelni… Kívántam…. De ő csak beszél, beszél…. És várja, hogy megcáfoljam, hogy nem, nem is így van, hogy tudok én kedves is lenni, tudok mosolyogni…. De én csak bambán néztem és meg sem szólaltam. Belül viszont zakatolt minden bennem… Hogy mi? Most dobott? Vagy csak azt szeretné, hogy jobban igyekeznék? Vagy most mit vár? Sírjak? Nevessek? Legyek a haverja? Kezdeményezzek? Mert tudom, hogy kíván. Hogy sejti, hogy több van bennem.

Erre mit teszek én? Továbbra is undok vagyok… Közben pedig azt súgnám a fülébe, hogy annyira örülök, hogy rád találtam, és bármit megtennék. „Imádom, hogy azt szereted, ha a pároddal minél több időt tölthetsz (én is erre vágyom, a blogolás csak a fölös energiáim lekötése), imádom, hogy érzékeny vagy, hogy mindig megnevettetsz és nem lehet rád haragudni…  Igenis azt szeretném, ha minden napomat veled tölthessem, hogy a társam legyél és megosszunk egymással mindent… Én meg csak ennyit kérdezek: „Megyünk?”

Csak állok az előszobában csurom vizesen, és patakokba folynak a könnyeim…

Mi a tanulság?

0. Soha ne legyél szerelmes! :) (na jó, ezt csak most mondom...)

1. Ésszel szeress!

2. Hidd el magadról, hogy megérdemled a legjobbat!

3. Szeresd magad!

4. Szeresd a világot!

5. Légy szabad!