A statisztikák szerint egyre több 30-as nő van egyedül (vagy gyerekkel, vagy anélkül). A férfiak viszont inkább belemennek a látszatházasságba, ahonnan folyamatosan kifelé kacsingatnak. Ezzel szemben a 30-as nők sikeresek, szépek, mindenük megvan és mégis hiányzik valami az életükből: a FÉRFI. Igen, csupa nagybetűkkel! Mert bár szinte bárkit megkaphatnak, a férfiak mindig más mellett horgonyoznak le. Miért? Mit csinálnak rosszul, hogy nem boldogok?

Kamilla, 35 éves, jogász, egyetemi oktató: "A szakmán belül szinte már mindent elértem - rengeteg publikált cikkem van, folyamatosan hívnak külföldi konferenciákra előadást tartani, annyi helyre hívnak előadást tartani, hogy már nem bírom szusszal. Tehát sikeresnek mondhatom magam. Nem is nézek ki rosszul. És mégis egyedül vagy."

Daniella, 40 éves, varrónő: "A férfiak közül kevesen értenek meg és én sem értem meg őket igazán. Szép vagyok, sikeres, kreatív dolgokkal is foglalkozom és keresik a munkámat. Mégsem találom a hozzám illő társat."

Éva, 38, újságíró: "Sikeres vagyok a munkámban, azzal foglalkozom, amit szeretek. Szeretek szórakozni járni, sok barátom van, gyakran kimozdulok otthonról. Jól érzem magam a bőrömben, és ezt sugárzom. És mégsem tudom, miért nem vesznek észre a férfiak..."

Nemrégiben egy barátnőmmel beszélgettünk a témáról. Mindketten szinglik vagyunk, pedig nem szeretnénk azok lenni. Agykontrollal, vizualizációval szinte mindent elérünk: munka, jó társaság, lakás... A barátnőm szerint azért, mert azok tárgyak. Vagyis tárgyakhoz köthető dolgok. De egy férfit milyen tárgyhoz tudunk kötni? Egy gyűrűhöz? Hát nem hinném. A kezem már 3-an megkérték és amint ez megtörtént azonnal vége lett a kapcsolatunknak... Persze biztos ez sem volt véletlen... Ha végre összefutnék az igazival és néhány hét múlva megkérné a kezem, tuti futva menekülnék. Azonnal azt gondolnám, hogy "na, ez valami csirkefogó lehet, és menekül és mögém akar bújni valami gaztette következményei elől." Szóval ez sem megoldás!

Ha már a vizualizációnál tartunk: vizualizációval például tök jól meg lehet teremteni egy lakást, egy új munkahelyet, úgy, hogy elképzeljük, hogy néz ki, mit csinálunk, kivel vagyunk körülvéve. Na de egy férfit? Honnan tudom előre, hogy egy barna, kék szemű, vagy egy szőke, barna szemű fog végül boldoggá tenni? Hogy hogyan beszél, milyen hangja van? Hogy mennyire odaadó és megbízható? Pedig a vizualizáció tényleg hasznos: ha szeretnél valamit elérni, vágd ki a képét, vagy fotózd le és tedd ki egy látható helyre. Minél többször látod, annál, inkább beléd ég, és annál közelebb kerülsz hozzá. KIVÉVE: ha félelemmel gondolsz rá!

Lehet, hogy a pasitalálásban is ez lehet a bökkenő: ha már eleve félelemmel gondolsz rá. Félsz, hogy nem kapod meg, félsz, hogy mit fog hozzád szólni, félsz, hogy nem tetszel neki. Félsz, hogy boldog leszel-e vele. Félsz, hogy nem fog-e megcsalni.... Ez a sok félelem rengeteg negatív energiát generál. És ezzel még nagyobb gombóc lesz a hasadban, a torkodban és még jobban bezárkózol...

Csak azért akarod, hogy a közösségi oldalakon kitehess boldog, szerelmes fotókat, és az állapotodat szingliből kapcsolatban-ra állíthasd! De ez elég motiváció? Tudom, nagyon nehéz megállni, hogy amikor sikereid vannak, és nem tudod megosztani senkivel, pedig legszívesebben beleüvöltenéd a világba... Mintha egy pillangót tartanál a kezedben, amit, ha meg akarsz mutatni valakinek és kinyitod az kezed, azonnal elrepül és elveszted.

Túlságosan akarod, hogy legyen társad. A görcsösség semmire nem megoldás, csak biztos út a gyomorfekélyhez! De hogyan lehet lazán akarni? Ismerős az érzés: valamit kitalálsz, amit meg szeretnél szerezni magadnak, és sziszifuszi módon csinálod, csinálod, csinálod... de nem történik semmi. És aztán (nagyon sokára) beleunsz és "elengeded". És, szinte, amikor már nem is érdekel a dolog, mintha a semmiből jönne, megkapod? De vigyázni kell, hogy ezután ne juss el odáig, hogy már teljesen lesz@rd. Mert akkor meg már azért nem jön az eredmény. Szóval az akarás és az elengedés közötti egyensúlyban rejlik a titok.

A sok randi megoldás? A nagy számok törvénye szerint egyszer majdcsak beleszaladunk az igaziba. Vagy olyan is van, hogy nincsen számodra igazi? És más utad van? Lehet. De nem hiszem, hogy van olyan, aki képes ebbe belenyugodni... Popper Péter azt mondta, hogy az ember életében van 3-4 "igazi"-kezdemény. Vagyis vannak olyan partnerek az életünkben, akiből, akivel bármi lehet. Talán így van.

Azonban a legnagyobb nehézséget abban látom, hogy nincs olyan hely, fórum, ahol ismerkedni lehet(ne), komoly kapcsolatban gondolkozó, megbízható, jólelkű férfiakkal. Pedig én is már sok társkeresőn és randin vagyok túl...

Neked van még valami anti-pasifogó módszered? És olyan, ami atombiztos és azzal bárki megtalálhatja a párját? Ha van kedved, oszd meg velem!